2015

magánrendelője
2015 / 2016

2020

2023
MDM Air-Flow® Sópolírozás kedvező áron!
A fogkő-eltávolítás után alkalmazott hagyományos polírozáshoz képest 2-szer simább, tisztább, tükörfelület hozható létre, melyen az újabb lerakódások is nehezebben tapadnak meg.
Az Airflow sópolírozással olyan területek, fogközök is könnyen elérhetővé és gyönyörű tisztává varázsolhatóak, melyek a hagyományos módszerrel csak nehezebben hozzáférhetőek.
Az Airflow tökéletes tisztaságot biztosít, hatékonyan eltávolítja a színes ételek, italok, illetve cigarettázás okozta elszíneződéseket, így kíméletes fogfehérítőként is alkalmazzuk. Ettől a fogai sokkal tisztábbak, fehérebbek, egészségesebbek lesznek és a lehelete is határozottan üdévé válik.
Néha vérzik a foga fogmosáskor?
Ez gyakori tünete a fogkő okozta fogágybetegségnek. Bár eleinte nem tűnik komoly problémának, mégis akár a fogak korai elvesztéséhez is vezethet. Előzze meg a nagyobb bajt, és a fogkő leszedetése mellett, a fogágybetegséget is kezeltesse időben.
Az íny felett elhelyezkedő fogkő sárgás színű, eredetét tekintve elmeszesedett lepedék, legnagyobb részben szervetlen kalcium- és foszfátkristályok alkotják.
A kristályszerkezet miatt felszíne érdes, amely kedvez a baktériumok megtapadásának, ezáltal a gyulladás kialakulásának.
A fogkő a baktériumok Grand Canyon-ja, számos hasadéka és felszíni egyenetlensége kiváló körülményeket teremt a gyors szaporodáshoz.
Az íny feletti és alatti fogkő-eltávolításához, azaz a depuráláshoz, korszerű ultrahangos eszközt használunk, mellyel a fogkő maradéktalanul, és teljesen fájdalommentesen eltávolítható.
A felszínhez közel eső rétegben baktériumok telepednek meg, felszínhez való kötődésük azonban relatíve gyenge, így egyperces polírozással és öblítéssel eltávolíthatók.
Ahhoz viszont, hogy a baktériumok újbóli szaporodását is megelőzzük, tökéletesen sima felszínt kell kialakítanunk.
Egy tökéletesen simára tisztított és csillogó csempe felületére lassabban rakódnak le a szennyeződések, mint egy érdes, matt csempefelszínre.
A fogkővel borított zománc- és gyökérfelszín a lerakódásoktól érdes, matt csempéhez hasonlítható, melyet az otthoni száj higiénés eszközökkel nem lehet kellőképpen simára tisztítani.
A professzionális, fogorvosi rendelőben történő fogágykezelés alkalmával a szabad szemmel is simának látszó, érdességtől mentes, csillogó felszínt készítünk.
Az így kialakult állapotot, megfelelő és rendszeres fogmosási technikával hosszú távon fenn tudja tartani és megelőzheti a fogkőképződést.
Ultrahangos Fogkő-eltávolítás fájdalommentesen
Az ultrahangos kezelés egyszerű, teljesen fájdalommentes, az eredmény pedig fantasztikus. Félévente legalább egyszer, távolíttassa el a fogkövét!
A fogkő-eltávolítása nem csak esztétikai kérdés?
A fogágy kezelés alapvető eleme a lepedék és a fogkő-eltávolítása. A fog- és gyökérfelszínen lerakódott ételmaradékok, bakteriális lepedék, elszíneződések és fogkő - ínygyulladás és fogágybetegség kialakulásához vezetnek.
Azonnali és látványos eredmény GARANTÁLVA
Előtte
Utána
Előtte
Utána
Előtte
Utána
Előtte
Utána
Fogkő-eltávolítás után érdemes kiegészítő kezelésként a sópolírozást is kérnie!
A kezelés mindössze néhány percet vesz igénybe és teljesen fájdalommentes.
Ismerje meg a MindentMent® Fogászati Klinika előnyeit
Nézze meg bemutató videónkat és megtudhatja,
hogy ideális hely vagyunk az Ön számára.
- 20 év szakmai tapasztalat
- A fájdalommentes fogászati kezelések szakértője vagyunk
- Budapesten 7 helyszínen is megtalál minket
- Rendelőink több díjat is elnyertek
- Több ezer elégedett és visszatérő ügyfelünk van
- Kollégáink a szakma legjobbjai közé tartoznak
Küldetésünk
A MindentMent Fogászati Rendelők küldetése segíteni Magyarország dentális egészségének javulását. Kétféleképpen segítünk: egyrészt azon dolgozunk, hogy minél többek számára legyen hozzáférhető a kiváló minőségű és megfizethető fogászati szolgáltatás, másrészt, ismeretterjesztő szakmai kutatások és cikkek készítésével segítjük a tudatos fog- és szájápolás elterjedését.
Pácienseink elégedettsége kimagasló
az NPS nemzetközi elégedettség mérési mutató alapján
19.638 beküldött értékelés
Mindent megteszünk pácienseinkért, ezért lett a nevünk MindentMent. Büszkék vagyunk, hogy ezt pácienseink 86-os NPS értékeléssel ismerték el. Ez jobb eredmény, mint amit a Netflix, az Apple vagy a Starbucks kapott.
Az MDM AIR-FLOW® Sópolírozás, fogkő-eltávolítási kezelésünkkel együtt vehető igénybe.
- Teljes ultrahangos fogkő-eltávolítás kedvező áron, csak 21.900 Ft-ért
- MDM AIR-FLOW® Sópolírozás Extra kiegészítő kedvező áron, csak 7.900 Ft-ért
Kedvezményes áron - Árgaranciával!
Hozza el barátját, párját is!
Fogkő-eltávolítás páros kedvezménnyel
Összesen: csak 18.600 Ft / fő

Mennyibe kerül a sópolírozás?
Az árban nálunk minden benne van, amit itt lát:
- Állapotfelmérés
- Konzultáció
- Fájdalommentes ultrahangos fogkő-eltávolítás a teljes fogsorra (alsó és felső)
- MDM AIR-FLOW® - Sópolírozás a teljes fogsorra (alsó és felső)
- Fogközök tisztítása
- Dentálhigiéniai, szájápolási tanácsadás
- Ingyenes kontroll
Nincsenek rejtett költségek és nincs megdöbbenés fizetéskor.

Pénztárcabarát árak,
Árgaranciával!

Lajkó Juditnál voltam a mai napon fogkőeltávolításon és fogfehérítésen. A kezelés fájdalommentes volt, minden felvilágosítást megkaptam a kezelés során. A recepciós is nagyon kedvesen fogadott. A hely igényes, szép, tiszta.

- Berki János -

Pozitív tapasztalat volt Kovács Ildikónál páciensnek lenni, az előző tapasztalataim alapján mindenképp csak ajánlani tudom. Fogkőeltávolítást végzett, és szájápolási tanácsokkal látott el. Bátran ajánlom mindenkinek.

- Fejes Norbert -

Szűrös Orsolya végezte nekem és a páromnak a fogkő eltávolítást és a sópolírt. Elégedett vagyok a végeredménnyel és teljeskörű felvilágosítást kaptam a helyes szájhigiéniáról.

- Ujvári Krisztina -

Tisztelt MindentMent rendelő! Én maximálisan elégedett vagyok a szolgáltatásukkal, első osztályú minden és mindenki. Ebben az évben még egyszer biztos, hogy megyek fogkő leszedésre. Pár napon belül kérek időpontot. Köszönettel: Mihályi Zoltán

- Mihályi Zoltán -

Várakozás nélkül, pontos előjegyzett időpontban, profi munka, kellemes környezetben. Ajánlom mindenkinek.

- Dr. Skuban Erzsébet -

Schubauer Dórinál jártam, nagyon meg vagyok elégedve, kedves volt, mindent elmondott, tanácsot is adott. Köszönettel, Judit.

- Lechner Judit -

Ultrahangos fogkőeltávolításon vettem részt Önöknél. Nagyon meg voltam elégedve, ahogy megérkeztem rögtön el is kezdte a dentálhigiénikus a kezelést. Készségesen elmagyarázta és megmutatta a fogselyem és különböző fogköztisztítók helyes használatát. Minden ismerősömnek jó szívvel ajánlom Önöket.

- Fehér Tiborné Éva -
Néhány cég, akik fogászatunk mellett döntöttek:

Amit nálunk tapasztalni fog:
Barátságos környezet | Kiváló szakemberek | Tökéletes tisztaság | Legújabb technológia
A fentiek mellett azért is érdemes minket választani, mert a MindentMent® specialistái jelentős tapasztalattal rendelkeznek a dentálhigiénia területén. Több esetben más orvosok is hozzánk irányítják a pácienseket, ha ilyen kezelésre van szükség.
Munkatársaink a szakma legjobbjai közé tartoznak.
Már 7 helyen Budapesten
Így könnyen megtalálhatja az Önhöz legközelebbi rendelőnket

1054 Budapest, Báthory u. 24.
Tömegközlekedéssel:
4, 6-os villamossal, kék (M3) metróval (Nyugati pu. vagy Arany János utcai megálló) vagy piros (M2) metróval (Kossuth Lajos tér), 70-es trolibusz, 9-es autóbusz (Bajcsy-Zsilinszky út), valamint a 115-ös autóbusszal (Hold utcai megálló) érhető el.
Autóval:
A Bajcsy-Zsilinszky útról a Nyugati pu. irányából, jobbra a Kálmán Imre utcába bekanyarodva, az első keresztutca, illetve a Duna felől az Alkotmány utcán haladva a Kálmán Imre utcába jobbra bekanyarodva az első utca.

Pesten a Nyugati pályaudvar közelében található, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Báthory utca kereszteződésétől 30 méterre.
1024 Budapest, Retek utca 21-27. Tömegközlekedéssel:
2-es metróval, vagy a 4-6-os villamossal könnyen megközelíthető. A Széll Kálmán téri metro-, busz- és villamosmegállóhoz közel.
Autóval:
A Széll Kálmán tér felől a Dékán utcán keresztül könnyen megközelíthető. Javasolt parkolás az utcában vagy a Mammut I.-ben.

Budán a Széll Kálmán tért közelében, a Mammut Bevásárló központtól 100 méterre.
1149 Budapest, Pillangó utca 12.
Tömegközlekedéssel:
2-es metróval (Pillangó utca megálló), a 80 és 80A-as trolibusszal, illetve a 130-as busszal közelíthető meg.
Autóval:
A Városliget irányából a Hungária krt. – Mogyoródi út – Pillangó utca útvonalon. A Népliget felől a Könyves Kálmán krt. – Hungária krt. – Kerepesi út – Fogarasi út útvonalon. A rendelő melletti TESCO parkolójában van lehetőség parkolni.

Fogorvosi rendelőnk, Pesten a Fogarasi úti TESCO parkolója mellett, a Pillangó Egészségközpont 2. emeletén található. Az M2-es metró Pillangó utcai megállójától 10 perc sétára.
1054 Budapest, Báthory u. 23. Tömegközlekedéssel:
4, 6-os villamossal, kék (M3) metróval (Nyugati pu. vagy Arany János utcai megálló) vagy piros (M2) metróval (Kossuth Lajos tér), 70-es trolibusz, 9-es autóbusz (Bajcsy-Zsilinszky út), valamint a 115-ös autóbusszal (Hold utcai megálló) érhető el.
Autóval:
A Bajcsy-Zsilinszky útról a Nyugati pu. irányából, jobbra a Kálmán Imre utcába bekanyarodva, az első keresztutca, illetve a Duna felől az Alkotmány utcán haladva a Kálmán Imre utcába jobbra bekanyarodva az első utca.
4, 6-os villamossal, kék (M3) metróval (Nyugati pu. vagy Arany János utcai megálló) vagy piros (M2) metróval (Kossuth Lajos tér), 70-es trolibusz, 9-es autóbusz (Bajcsy-Zsilinszky út), valamint a 115-ös autóbusszal (Hold utcai megálló) érhető el.
Autóval:
A Bajcsy-Zsilinszky útról a Nyugati pu. irányából, jobbra a Kálmán Imre utcába bekanyarodva, az első keresztutca, illetve a Duna felől az Alkotmány utcán haladva a Kálmán Imre utcába jobbra bekanyarodva az első utca.
Pesten a Nyugati pályaudvar közelében található, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Báthory utca kereszteződésétől 30 méterre.
1122 Budapest, Városmajor u. 5. Tömegközlekedéssel:
18, 59, 61-es villamossal, vagy 39, 102-es busszal vagy piros (M2) metróval (Déli pu.).
Autóval:
A Széll Kálmán tér irányából a Csaba utca, Városmajor utca útvonalon. A BAH csomópont irányából az Alkotás utca, Maros utca, Csaba utca, Városmajor utca útvonalon. Parkolási lehetőség a Városmajor vagy a Kékgolyó utcában.

Budán a Déli pályaudvar közelében található, a Kékgolyó utca és a Városmajor utca kereszteződésétől 50 méterre.
1068 Budapest, Szondi utca 94. Tömegközlekedéssel:
72-es trolibusszal (Rippl Rónai utca megálló), vagy az M1-es metróval (Hősök tere megálló).
Autóval:
A Kodály körönd irányából az Andrássy út - Rippl Rónai utca útvonalon. A Nyugati pályaudvar felől a Váci út – Ferdinánd híd – Podmaniczky u. – Dózsa György út útvonalon. Az utcában lehet parkolni.

Pesten a Hősök tere közelében található, a Rippl Rónai utca és a Szondi utca kereszteződésénél.
1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113.
Tömegközlekedéssel:
19 és 49-es villamossal (Karolina út megálló), illetve 58 és 153-as autóbusszal (Karolina úti megálló) közelíthető meg.
Autóval:
A Kálvin tér felől a Szabadság hídon áthaladva, a Bartók Béla úton, a Karolina úti kereszteződés után jobbra található, a Bartók Béla út és a Hídvég utca sarkán. A Petőfi híd felől az Irinyi József u. – Bocskai út – Bartók Béla út útvonalon található. Az irodaház parkolójában van lehetőség parkolni, ezt kérjük, hogy a koordinátor kollégáinknak előre jelezzék.

Fogorvosi rendelőnk Budán a Kosztolányi Dezső tér közelében található, a Bartók Béla út és a Hídvég u. sarkánál, a Bartók Udvar Irodaház földszintjén.
Ne késlekedjen, jelentkezzen
be MOST specialistánkhoz
INGYENES konzultációra!
Töltse ki az űrlapot, kattintson a bejelentkezés gombra,
és hamarosan felvesszük Önnel a kapcsolatot.
Várj, ezt ne hagyd itt!
Kedvező áron csak 5.200 Ft-ért - Árgaranciával!
Kedvező áron,
csak 5.200 Ft-ért - Árgaranciával!
FOGFEHÉRÍTÉS EXTRA KIEGÉSZÍTŐ!
A még szebb, fehérebb eredmény eléréséhez a hagyományos polírozás helyett, válassza a különleges Air-Flow® Sópolírozást.
Az MDM Air-Flow® Sópolírozás előnyei:
- Az MDM Air-Flow® Sópolírozás előnyei:
- Még fehérebb eredmény érhető el,
- Csillogóan tiszták lesznek a fogai,
- Friss és üde lesz a lehelete,
- A fogközöket is egyszerűen tisztává varázsolja,
- Teljesen fájdalommentes,
- Mindössze 10 percet vesz igénybe,
Közel 20 év tapasztalat
Többszörösen díjnyertes klinika
Már 7 helyen Budapesten
1054 Budapest, Báthory u. 24.
1024 Budapest, Retek utca 21-27.
1149 Budapest, Pillangó utca 12.
1054 Budapest, Báthory u. 23.
1122 Budapest, Városmajor utca 5.
1068 Budapest, Szondi utca 94.
1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113.