Mikor válik menthetetlenné egy fog?

Mikor válik menthetetlenné egy fog?

Annak ellenére, hogy ma már számtalan módszer áll rendelkezésre, amivel megmenthetjük a beteg fogat, sajnos mégis vannak olyan alkalmak, amikor a helyes megoldást a foghúzás jelenti. Ennek oka lehet többek között az, hogy a páciens túl későn fordul fogorvoshoz az adott problémával és már annyira rossz a helyzet, hogy a fogért való küzdelem több kárt okozna, mint hasznot.

De mikor nem érdemes már tovább küzdeni a beteg fogért?

Korábban gyakorlatilag kétféle módszer létezett a fájós fogak orvoslására: a pálinkás borogatás vagy a foghúzás. Igaz, akkoriban még közel sem volt olyan fejlett a technológia – főként ami a diagnosztizációs rendszert illeti – és a módszertan, hogy küzdeni lehessen például a gyökérkezelésre szoruló fogért, ezért gyakran döntöttek a foghúzás mellett.

Ma már jóval ritkábban kerül erre sor, de alapos mérlegelés után, az alábbi esetekben dönthet a fogorvos úgy, hogy jobb helye van annak a fognak kint, mint bent:

  • Ha az elváltozás mértéke túl nagy, vagyis akkora a gyulladás okozta csontpusztulás, hogy az már a környező fogak felé terjed, esetleg a rágófogak gyökerei között is felütötte a fejét.
  • Ha a fog állapota már annyira leromlott, hogy a kezeléssel nem tudnánk helyreállítani az egészséges állapotot. Ezért érdemes időben felkeresni a fogorvosodat, akár már a legkisebb panasz esetén is. Minél előbb kezeljük a betegséget, annál nagyobb az esély a fog megmentésére.
  • Letört vagy betört, esetleg teljesen elszuvasodott fog. Ilyen esetekben a foghúzás szinte elkerülhetetlen és akár műtéti beavatkozásra is szükség lehet. Legalábbis akkor, ha az elvékonyodott külső rész foghúzás közben esetleg bereped és veszélyessé válik az eltávolítása.
  • Amennyiben nem kezeltetted időben az ínygyulladást és ennek következtében ínysorvadás, valamint csontsorvadás alakult ki. Emiatt a fog már kevésbé kapaszkodik az ínybe, meglazult és biztonságosabb az eltávolítása, mint azt várni, hogy mikor esik ki, vagy törik le belőle egy darab, ami felsértheti a szájnyálkahártyát is.