
Miért káros a tartós foghiány?
Talán nem is gondolnád, hogy akár csak egyetlen fogad elvesztése is milyen káros hatással lehet az egészségedre hosszú távon. Ráadásul nemcsak a szájhigiénia vagy a fogápolás terén, hanem akár az emésztés során is.
Sok emberrel előfordul, hogy bizonyos okokból kifolyólag – nem megfelelő fogápolás, kezeletlen fogágybetegség vagy külső tényezők, például egy baleset hatására – elveszíti egy vagy akár több fogát. Attól függően, hogy melyik fogról van szó – rágófog vagy épp a kirakatban lévő első fogak egyike – többféle következménnyel is számolhatunk. Mármint abban az esetben, ha nem gondoskodunk időben a fogpótlásról. Akkor például, ha ki kell húzni egy fogat, annak hiánya a mellette-körülötte lévő fogakra is hatással lesz, miközben a fogközt kitöltő ínycsipke a csontsövénnyel együtt szép lassan elsorvad. Ennek következtében nemcsak a fogpótlás folyamata lesz körülményesebb, de az így keletkezett szabad felületen - a nehéz tisztíthatóság miatt - jobban megtapadnak az ételmaradékok és a lepedék is. Ez rövid távon kellemetlen szájszagot okoz, hosszú távon pedig növeli a fogszuvasodás és a fogágybetegségek kialakulását. A foghiány emellett a fogsor változásait is magával hozhatja, hiszen a környéken lévő fogak elhúzódhatnak a kérdéses területtől. A közvetlenül a foghiány közelében lévő fogak megmozdulhatnak, míg a vele ellentétes oldalon lévő fognál túlterhelés jelentkezhet. A foghiány emellett – a nehéz tisztíthatóság okán – fokozza a fogkő kialakulását is, aminek szintén fogvesztés lehet az eredménye. Végeredményben, ha nem gondoskodunk időben elveszett fogaink pótlásáról, újabb fogakat is veszíthetünk, a rágási és emésztési problémák mellett. Ezen felül természetesen az esztétikai megjelenés is csorbát szenved, különösen akkor, ha esetleg az első őrlő fogak egyikéről van szó. Amennyiben a foghiány sajnos jól látható helyen keletkezik, az az életminőségre is rossz hatással lesz. Kevesebbet mosolygunk, sokkalta stresszesebbek leszünk és a külső megjelenés miatti szorongást sem húzhatjuk le a listáról. Számtalan olyan területe van az életünknek – randevú, állásinterjú, egy baráti beszélgetés – ahol a felszabadult viselkedés és az őszinte mosoly rengeteget nyom a latban. A foghiány viszont ezeken a mindennapi, mégis fontos eseményeken is rajta hagyja a lenyomatát. Többek között ezért sem szabad sokáig húzni-halasztani a fogpótlást, hiszen ma már számtalan módszer létezik arra, hogy visszanyerjük elveszettnek hitt fogainkat. Implantátummal például fix és élethosszig tartó eredményben gyönyörködhetünk amellett, hogy visszakapjuk korábbi, magabiztos életünket.