MIÉRT FÉLSZ A FOGORVOSTÓL ÉS HOGYAN TEHETSZ ELLENE?

MIÉRT FÉLSZ A FOGORVOSTÓL ÉS HOGYAN TEHETSZ ELLENE?

A vicc az, hogy ez nem vicc: brit tudósok jöttek rá a titok nyitjára. Bár több mint 50 éves kutatási múltra tekint vissza az, hogy miért fél a páciensek jó része a fogorvosnál, mégis néhány évvel ezelőtt brit tudósok összegezték a kutatásaikat és egészen érdekes dolgokat tapasztaltak.

Természetesen vannak olyan páciensek, akiknek nem okoz gyomorgörcsöt vagy szorongásos tüneteket egy-egy fogorvosi látogatás. Azonban sokan vannak olyanok – talán te is – akik álmatlanul forgolódnak még egy ártalmatlan fogászati ellenőrzés előtt is. Ma már neve is van a jelenségnek: ez a dentális fóbia. Vizsgálataik alapján a kutatók arra jutottak, hogy a dentális fóbia külső, valamint belső okokra vezethető vissza. Külső oknak tekintik azt, amikor a pácienseket közvetve – egy rokon vagy barát tapasztalatai alapján –, esetleg közvetlenül őket érte egy fogorvosi vizsgálathoz köthető trauma. A kísérletben résztvevő pácienseknél például kimutatták azt, hogy azok a szülők nagyobb valószínűséggel örökítik át a szorongásukat gyermekükre, akik maguk is tartanak a fogorvosi vizsgálatoktól. Belső okként pedig se a dentális fóbia genetikai öröklését, se a személyiségjegyeinket, illetve a kognitív képességeinket sem lehet kizárni. Nagyobb eséllyel figyelhető meg például a dentális fóbia az introvertált személyiségeknél – akik személyiségükből adódóan, amúgy is hajlamosabbak a szorongásra. A teljes tanulmányt egyébként itt tudod elolvasni – angolul –, ha érdekel: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5586885/ Hogyan küzdhető le a dentális fóbia? Az első lépés mindenképpen a bizalom megalapozása: az, hogy körültekintően válaszd ki a fogorvosodat és a fogászati rendelőt. Mivel az orvos-páciens viszony és bizalom a fogászati kezelések esetében is meghatározó, olyan szakembert válassz, akiben megbízol és akitől mersz kérdezni. Az külön plusz pont, ha kellően informatív választ is kapsz tőle. Nem mindegy a fogászati rendelő hangulata és felszereltsége sem. Akkor, ha a környezet nyugalmat áraszt, a rendelőn kívüli helyiségekben is szemmel látható a tisztaság, a rend és a modern felszerelés, tudat alatt is mérséklődik a félelemérzeted. Amennyiben szorongó típus vagy, esetleg korábban valamilyen fogászati trauma ért, érdemes olyan módszereket keresned, amik ellazítanak. Ilyen lehet a vizsgálat előtti napra beiktatott jóga, a meditáció a konzultáció előtt, vagy, ha figyelemelterelésként elviszed magaddal a kedvenc könyvedet és a vizsgálat előtt pár oldalt olvasol belőle.

Weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy jobb felhasználói élményt nyújthassunk és a böngészés is biztonságos legyen.
Tudj meg többet!